Az Atlanti-óceán kegyetlen hullámai: Egy rekorddöntő evezős páros drámai mentése
2025.02.21.
Húsz nap, több mint 2000 kilométer a nyílt tengeren, kitartás, erő, és egy életre szóló kaland. Szabó Norbi és Havasi Gergő az Atlanti-óceán átevezésére vállalkoztak 2025 januárjában – ám az expedíciójuk egyetlen éjszaka alatt rémálommá vált. Egy hatalmas hullám felborította a hajójukat, veszélyes helyzetbe sodorva őket a végtelen vízen.
Hogyan élték túl? Milyen fizikai és mentális erőpróbát jelentett a viharos óceánon való küzdelem? És milyen tanulságokat vontak le ebből az elképesztő megpróbáltatásból?
Exkluzív interjúnkban Szabó Norbi mesél a kalandról, a túlélés pillanatairól és arról, hogy miért nem indulna el többé Zoleo nélkül.
Mesélnél egy kicsit magadról? Honnan származol, és milyen szabadtéri tevékenységeket szeretsz?
A nevem Szabó Ádám Norbert, Magyarországról származom. Professzionális tengerész és vitorlás oktató vagyok. 2016-ban áteveztem az Atlanti-óceánt barátommal, Kovacsik Leventével egy kétszemélyes kajakban, és 64 nap alatt teljesítettük az utat. Ez Guinness világrekord volt.
Imádok vitorlázni, ezért tavaly vásároltam egy 38 láb hosszú Contest vitorlást. Hamarosan egy új expedícióra indulok: a föld körül fogok vitorlázni a szerelmemmel és a kiskutyánkkal, Honey-val.
Mi inspirált az utadra, és hol voltál, amikor a baleset történt?
Egy kis hajóval átkelni az óceánon mindig kaland. Számomra ez az expedíció fantasztikus élmény volt, és egyben egy lehetőség arra, hogy még több szakmai tudást szerezzek a jövőbeli terveimhez.
Amikor felborultunk, éppen én voltam őrségben, eveztem és kormányoztam a hajót. Az időjárás egész jó volt, és a Zoleo előrejelzése pontosnak bizonyult. A szél elcsendesedett, így nem számítottam semmilyen problémára, amikor egy hatalmas hullám hirtelen felborította a hajót.
El tudnád mesélni, mi történt azon a napon? Mi vezetett ahhoz a pillanathoz, amikor megnyomtátok az SOS gombot?
Éjjel 1:30-kor borultunk fel. Engem az óceánba vetett a hullám, míg a társam, Gergő, a kabinban aludt. Ahogy sikerült felmásznom a felborult hajótestre (elvileg önmagától vissza kellett volna fordulnia a vészhelyzeti protokoll szerint, de ez nem történt meg), kommunikálni tudtam Gergővel a hajótesten keresztül. Mindketten jól voltunk – nem szenvedtünk komoly sérüléseket –, így megpróbáltam a súlyommal visszafordítani a hajót, miközben Gergő belülről segített.
Amikor rájöttünk, hogy a hajó nem akar visszaborulni, nem maradt más választásunk, mint hogy Gergő kinyissa a kabinajtót és kívülről próbáljon segíteni. Néhány perc elteltével közös erővel végül sikerült visszafordítanunk a hajót.
Miután a hajót sikerült egyenesbe állítani, stabilizálnunk kellett, majd a protokoll következő lépéseként ki kellett szivattyúznunk a vizet a nyitott kabinból. Az első olyan pillanat, amikor végre levegőhöz jutottunk és felmérhettük a helyzetet, reggel 8 órakor volt. Hat óra telt el úgy, hogy észre sem vettük. Hihetetlen volt.
Miután megbeszéltük Gergővel a helyzetet, rájöttünk, hogy áram nélkül, egy sérült viharhorgonnyal, és egy olyan hajóval, amely nem borul vissza magától, túl veszélyes lenne folytatni az expedíciót. Ez volt az a pillanat, amikor megnyomtuk az SOS gombot és segítséget hívtunk.
Milyen sérülésekkel vagy kihívásokkal kellett szembenéznetek? Milyen érzés volt tudni, hogy a Zoleo nálatok van?
Csak kisebb sérüléseket szenvedtünk el, de rengeteg kihívással néztünk szembe.
Az SOS aktiválása után folyamatos kapcsolatban maradtunk a Zoleo mentőcsapattal, akik hatalmas segítséget nyújtottak. Folyamatosan friss információkat kaptunk tőlük, ami megnyugtató volt. A Zoleónak köszönhetően azonnal tudtuk, hogy a mentőakció elindult, és kapcsolatba tudtunk lépni egy koordinátorral, valamint az MRCC központtal.
Amikor a mentőhajók, a Berge Rosa és a Washington úton voltak felénk, folyamatosan tájékoztattak minket az érkezésük időpontjáról. A Zoleo nélkül teljesen elszigetelten kellett volna várnunk a mentést, bármiféle információ nélkül.
Az SOS gombot reggel 7:30 körül nyomtuk meg, és a Berge Rosa mentőhajó körülbelül 18:30-kor ért el minket.
A mentés gördülékenyen zajlott, de veszélyes volt. A távolból észrevettük a Berge Rosát, de ők nem láttak minket. Jelzőrakétákat kellett fellőnünk, hogy észrevegyenek. Amikor a hatalmas, 300 méter hosszú hajó közeledett, féltünk – könnyen nekünk ütközhetett volna. De a kapitány és a legénység kiváló munkát végzett.
Hogyan vagytok most? Milyen tanulságokat vontatok le a történtekből?
Jól vagyunk, a Berge Rosán töltött 14 nap elegendő volt a felépüléshez. A legénység rendkívül kedves volt, és mindenünk megvolt, amire szükségünk volt. Rájöttünk, hogy a hajó és a felszerelés minősége kulcsfontosságú. Néhány hibát is felismertünk – például nem vittünk magunkkal pót viharhorgonyt.
Az biztos, hogy soha többé nem indulok útnak Zoleo nélkül. Ez a készülék tényleg megmentette az életünket.
További tartalmak:
Facebook (Havasi Gergő oldala): Tovább a facebook oldalra
Facebook (Szabó Norbert Ádám oldala): Tovább a facebook oldalra
Videó forrása: Tovább a facebook oldalra